ZalaZONE InnoTech megjelenés a  Pannon Egyetem Zalaegerszegi Központja által szervezett Nyílt Napon

2024.04.19.

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Zalaegerszegi Egyetemi Napok keretében a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Campusán rendezett Duális Nyílt Nap és Állásbörze.  Az Innovációs és Tudásközpont földszintjén tartott rendezvényre a leendő hallgatókat és a duális képzés iránt érdeklődőket várták.

Az érdeklődők részére a képzésben már résztvevő duális hallgatók moderátor segítségével, beszélgetés formájában osztották meg tapasztalataikat és fontos információkat az érdeklődők részére.

Ezt követően a vendégek az eseményen megjelent cégek standjainál személyesen s feltehették kérdéseiket a cégek képviselőinek és az oktatóknak.

A Pannon Egyetem Zalaegerszgei Képzési Központja és a ZalaZONE InnoTech formálódó együttműködése keretében cégünk is képviseltette magát az eseménye. ZalaZONE InnoTech standjánál két fiatal kollégánk, Rohonczi Dóra és Szabó Bendegúz fogadták a diákokat, és meséltek a hallgatóknak az InnoTech saját projektjeiről, fejlesztéseiről, a cég tevékenységéről. Bár az InnoTech nem kínál duális képzési formát – ezt a ZalaZONE-ban a ZalaZONE Ipari Park koordinálja – a megjelenéssel az volt a célunk, hogy minél több hallgató érdeklődését felkeltsük a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya és az egész ökoszisztémában rejlő munkalehetőségek iránt. Reméljük, hogy a diploma megszerzése után a megszerzett szakmai tudásukat ZalaZONE-ban kamatoztatják.