Örömmel tudatjuk, hogy pozitív elbírálást nyert az Autóipari Próbapálya Zala Kft. közelmúltban benyújtott kérelme a CCAM (Connected Cooperative Automated Mobility) Szövetségbe történő belépéshez.
A tavaly év végén beküldött jelentkezést a CCAM Szövetség Igazgató Tanácsa már jóváhagyta. A hivatalos taggá váláshoz még a szövetség közgyűlésének hozzájárulása szükséges, amelyre legközelebb június 4-én Brüsszelben kerül sor.
Addig is érdeklődéssel és izgatottan várjuk a szövetség által nyújtott programok és megoldások széles kínálatát.
A CCAM (Európai partnerség az összekapcsolt, együttműködő és automatizált mobilitásért) kezdeményezést 2021-ben az Európai Bizottság 10 további új európai partnerséggel együtt hozta létre azzal a céllal, hogy lendületet adjon a kutatással és az innovációval kapcsolatos beruházásoknak a 2021–2027 közötti időszakban.


Ugyanebben az évben alakult meg a CCAM Association, egy nemzetközi non-profit szervezet, amelynek több mint 230, az összekapcsolt, kooperatív és automatizált mobilitás területén működő tagja van. Célja, hogy összefogja az összes, különböző szektorban érdekelt szereplőt mint az ipar, a kutatás, a szolgáltatások, az állami és helyi hatóságok, egyesületek és kkv-k, és felgyorsítsa az új technológiák fejlesztését, valamint azok valós életben történő alkalmazását.
A CCAM Szövetség tagjai 2024 novemberében Magyarországon tanácskoztak, melynek során a ZalaZONE-ra is ellátogattak, ahol közvetlenül szerezhettek tapasztalatokat a tesztpálya egyedülálló ADAS és Smart City tesztelési moduljairól.
A zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya európai egyedisége abban áll, hogy a hagyományos járműteszteken túl komplex, az automatizált, hálózatba kapcsolt, illetve elektromos járművek vizsgálatát, a bonyolult közlekedési szituációk és összetett járműves funkciók biztonságos körülmények közötti tesztelését is lehetővé teszi.
További információért látogasson el a CCAM weboldalára: