A Bosznia-hercegovinai Föderáció miniszterelnöke, Nermin Nikšić úr négy minisztere kíséretében 33 fős üzleti delegáció élén október 24-én a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán tett látogatást. A hivatalos látogatásra Budapestre tartó, többek közt telekommunikációs, banki, építőipari, vasipari és védelmi ipari cégek első embereiből álló küldöttséget a tesztpálya Konferenciaközpontjában Dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója, valamint Dr. Weltsch Zoltán, a Zalaegerszegi Innovációs Park vezetője fogadta.


A boszniai vendégek a rövid köszöntés után prezentációkat hallgattak meg a ZalaZONE Parkról, a tesztpályáról és tevékenységeiről, majd a tesztpályát üzemeltető cég, az AVL-ZalaZONE műszaki vezetője, Gangel Kálmán kalauzolásával autóbuszos bejárás keretében megtekintették a tesztpálya moduljait, valamint az épülőben levő nagysebességű oválpálya elkészült szakaszait.



A látogatás alatt folytatott beszélgetés közben számos kapcsolódási lehetőség szóba került a ZalaZONE, valamint boszniai intézmények és cégek között, amelyek a későbbiekben kialakításra kerülhetnek.
