A ZalaZONE tesztpályán végez méréseket a Szegedi Tudományegyetem

2024.03.22.

A Szegedi Tudományegyetem Önvezető Jármű Társadalomtudományi Kutatócsoportja évek óta végez méréseket az önvezető autóban átélt pszichés folyamatok feltérképezésére, a kísérletért 2022-ben elnyerték a Szegedi Egyetem Innovációs Díját. Két évvel ezelőtt már dolgoztak önkéntesekkel a zalaegerszegi ‘ZalaZONE Járműipari Tesztpályán, ezúttal alföldi és dunántúli vakokat és gyengénlátókat invitáltak a tesztelésre, hiszen ők azok, akik kiszolgáltatottságuk okán leginkább igénybe vennék a sofőr nélküli autókat.

Az orvosi berendezések tervezésével és gyártásával foglalkozó szegedi Zeto EU Kft. által kifejlesztett mobil EEG-készüléket (amiért  Dél-Alföldi Innovációs Díjat is kaptak), egy szemkamerát és egy gyorsulásmérő okosórát szereltek fel a Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Megyei Egyesületének tagjaira.

A Szegedi Tudományegyetem és a civil partner között tavaly jött létre az együttműködés. A kutatók többek között azt vizsgálják, hogy az önvezető autóban ülők milyen érzelmi reakciókat élnek át, mitől félhetnek, minek örülnek. A mérések mellett kérdőíveket töltenek ki a tapasztalataikról.  

A látássérült kutatási alanyok speciálisak, mivel ők az egyik leginkább kiszolgáltatottak mobilitás tekintetében. Az egyetem tíz fős kutatócsoportjából heten vesznek részt a zalaegerszegi projektben dr. Palatinus Zsolt adjunktus vezetésével. Az adatokat előreláthatóan 2-3 hónap alatt dolgozzák fel, amit később tudományos lapokban publikálnak. A program pénteken a kaposvári és zalaegerszegi csapat részvételével folytatódik.

Forrás: Zalai Hírlap

Fotók: Fehér Márk

A két évvel ezelőtti mérésekről 

itt olvashatnak

Videó az eseményről