ZalaZONE PANCAKE – ON

2023.08.15.

A ZalaZONE InnoTech főzőcsapata is részt vett idén a zalaegerszegi AquaCity Vízicsúszda és Élményparkban rendezett hagyományos jótékonysági családi napon.

A Zalaegerszeg Önkormányzata által immár 21. alkalommal szervezett programon Zalaegerszeg közéleti szereplői, a város cégeinek, intézményeinek, civil szervezeteinek képviselői ragadtak fakanalat, hogy az általuk készített, majd eladott ételekből befolyt összeggel segítsék a kitűzött jótékony cél megvalósulását.

Az idei jótékonysági napon 58 csapat készült valamilyen finomsággal. A belépőkből, főzésből és cégek felajánlásából keletkezett bevételt – összesen mintegy 10,5 millió Ft-ot az idén 175 éves Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház támogatására ajánlották fel.

A ZalaZONE Pancake-on elnevezésű 5 fős csapatunk csokoládé-, málna- és karamell öntetes amerikai palacsintával várta az éhes fürdőlátogatókat, akik a jó időnek köszönhetően szép számban, több mint 3000 -en látogattak ki a létesítménybe. Aki az InnoTech standra tévedt és palacsintát vásárolt, egyben megpörgethette a ZalaZONE szerencsekerekét is, és ha szerencsével járt, akkor további ZalaZONE ajándékokkal (szemüveg, kulacs és elektronikai eszközök) is gazdagodhatott.

A csapatépítésnek sem utolsó egész napos program révén a ZalaZONE InnoTech közel 100 támogatói jeggyel járult hozzá a helyi kórház fejlesztéséhez.

A ZalaZONE InnoTech számára kiemelten fontos, hogy a tesztpálya társadalmasítási programjának megvalósítójaként tevékenyen részt vegyen a helyi közösség által szervezett eseményekben, és a városban működő egyik fontos cég képviseletében aktívan bekapcsolódjon a közösséget összekovácsoló programokba.