Az MI és ZalaZONE: a jövő innovációja

2025.06.07.

A Gábor Dénes Egyetem június 5-én, névadója, a Nobel-díjas Gábor Dénes 125. születésnapján, nagyszabású mesterséges intelligencia (MI) konferenciával nyitotta meg a Gábor Dénes Emlékévet. A rendezvény célja az volt, hogy átfogó képet adjon az MI jelenéről és jövőbeni irányairól, ezzel számos programot beharangozva az innováció iránt elkötelezett szakemberek, piaci szereplők és hallgatók számára az elkövetkező egy évre.

Az egyetem már 2025 elején létrehozta a GDE Mesterséges Intelligencia Tudásközpontot (GDE-MIT), és elkészítették a „MI jövünk” képzési anyagot, ami egy bárki számára ingyenesen elérhető, online MI tananyag. Ez a kezdeményezés is aláhúzza az egyetem elkötelezettségét az MI-vel kapcsolatos tudás terjesztése iránt.

A teltházas konferencián több mint harminc vezető szakember – köztük hazai és nemzetközi piaci szereplők, valamint számos kormányzati és közigazgatási szakember – osztotta meg tudását. Ez a széleskörű részvétel egyértelműen jelzi, hogy az MI terület Magyarország számára nemzetközi kitörési pontot jelenthet, és kiemelt prioritást élvez kormányzati szinten is.

Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, a ZalaZONE ügyvezetője a konferencián hangsúlyozta: „Magyarország célja, hogy ne csupán felhasználója, hanem aktív formálója legyen a mesterséges intelligencia korszakának. Hazánk ma már erősebb alapokról indul, mint azt sokan feltételezték, és a kormány által hamarosan elfogadott új MI-stratégia tovább erősíti a nemzeti technológiai szuverenitást.” Hozzátette, a fejlesztések mellett kiemelt figyelmet kap az oktatás is, ennek jegyében indult el a Gábor Dénes Egyetem által fejlesztett, nyílt MI-alapképzés, amely mindenki számára elérhető. Palkovics László szerint a mesterséges intelligencia nem félelemforrás, hanem lehetőség, és Magyarország rendelkezik mindazzal – adatvagyonnal, szellemi kapacitással és szabályozási környezettel – ami a biztonságos és sikeres alkalmazásához szükséges.

Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke felidézte, hogy a holográfia elméleti alapjait megteremtő, Nobel-díjas Gábor Dénes szellemi öröksége élő valóság. Az elnök rámutatott, hogy a holográfia ma már a világ teljességét megragadó vizuális nyelvvé vált, összekötve az embert a géppel, a fizikai és virtuális teret, az érzékelést a megértéssel. Elmondta, hogy a Gábor Dénes Egyetem tudatosan keresi a válaszokat az MI okozta kihívásokra, ezért 2025-ben megalapította a Mesterséges Intelligencia Tudásközpontot. Céljuk az MI kutatásokkal, alkalmazásfejlesztéssel és tudásmegosztással segíteni a társadalmat, a vállalkozásokat és a közigazgatást az MI nyújtotta előnyök jobb kihasználásában. A konferencia a tudásmegosztás jegyében zajlott, melyhez kapcsolódva elindították a „MI Jövünk” kezdeményezést, és meghirdették a Dennis Gabor AI Hackathont a fiatal hallgatók, kutatók és innovátorok számára.

Az előadások között háromoldalú együttműködési szerződések, szándéknyilatkozatok aláírására is sor került, amely fontos mérföldkő a GDE, a GDE-MIT és a szerződő partnerek számára, és amely a kölcsönösség jegyében az oktatás, az elmélet és gyakorlat szinergiáira épít.

Az Autóipari Próbapálya Zala Kft. nevében Halász Sarolta cégvezető együttműködési megállapodást írt alá a Gábor Dénes Egyetem és a Gábor Dénes Egyetem Mesterséges Intelligencia Tudásközpont vezetőjével. A megállapodás célja, hogy hatékonyan megszervezzék a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán és a köré épült csúcstechnológiás környezetben zajló tudományos kutatási tevékenységet, hozzájárulva ezáltal Magyarország tudományos potenciáljához.