2026. augusztus 29-én Zalaegerszeg belvárosában mutatkoztak be a ZalaZONE közúti tesztprogramjában részt vevő, SAE Level 4 autonóm vezetési technológiával felszerelt Zeekr 001 tesztjárművek. A Városháza előtti téren megtartott sajtónyilvános eseményen a résztvevőket Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter köszöntötte, az eseményen pedig jelen volt Dr. Nagy Márta, a térség országgyűlési képviselője.

Köszöntőjében a miniszter kiemelte, hogy az önvezető technológiák a közlekedésbiztonság javítása mellett rugalmasabb közösségi közlekedési szolgáltatásokat és energiahatékonyabb közlekedést is lehetővé tehetnek. Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak minden lehetősége megvan arra, hogy élen járjon ezen technológiák fejlesztésében és elterjesztésében, a ZalaZONE pedig fontos szerepet tölthet be ebben a folyamatban.

„A ZalaZONE mindig is az innováció egyik központja volt, amióta megépült. Ez egy fontos kutatás-fejlesztési infrastruktúránk. Azt gondolom, hogy az önvezető autók és technológiák mellett a jövőben más területekre is ki lehet terjeszteni ennek a képességeit” – fogalmazott Tanács Zoltán.

A program szakmai hátterét Lerchner István, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. projektvezetője ismertette, aki kiemelte, hogy a közúti tesztelést kiterjedt tesztpályás validáció előzi meg a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán. Hamar Zoltán, a tesztpályát üzemeltető AVL-ZalaZONE Kft. ügyvezetője a ZalaZONE autonóm járművek fejlesztését és tesztelését támogató innovációs ökoszisztémában betöltött szerepét mutatta be.

A rendezvény résztvevői a Demo Drive program keretében valós városi közlekedési környezetben is megismerhették a Zeekr 001 tesztjárművek működését. A közúti tesztprogram első helyszíne Zalaegerszeg, amelyet a tervek szerint Debrecen, majd Budapest követ.

A bemutató újabb fontos lépést jelent a ZalaZONE autonóm mobilitási fejlesztéseiben. A tesztpálya infrastruktúrája és szakmai ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy a legmodernebb járműipari technológiák a kontrollált tesztkörnyezetből fokozatosan a valós közlekedési környezetbe is eljuthassanak.