Kiemelkedő zalaegerszegi siker a világ legnagyobb amatőr raliversenyén: negyedik helyen ért célba a ZalaZONE Off-road Team

2026.02.20.

A Budapest-Bamako Rally idei mezőnye január 23-án rajtolt el és csaknem három hét alatt, február 9-én érkezett meg Sierra Leone fővárosába, Freetownba. A résztvevők Budapesttől Nyugat-Afrikáig közel tízezer kilométert teljesítettek, változatos és gyakran embert próbáló körülmények között.

Február 17-én ismét a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya felé vette az irányt a ZalaZONE Off-road Team. A világ egyik legmodernebb létesítménye adott otthont a hazatérő versenyzők fogadásának.

Az Isuzu D-Max terepjáróval induló, zalaegerszegi csapatot a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya támogatja főszponzorként, Zalaegerszeg önkormányzata mellett. 

A tesztpályán tartott eseményen a résztvevők beszámoltak a verseny legemlékezetesebb pillanatairól, valamint a kihívásokról, amelyekkel az út során szembesültek. A negyedik helyezés méltó elismerése a háromhetes küzdelemnek.

A képhez tartozó alt jellemző üres; DSF0868-1024x683.jpg a fájlnév

Süle Krisztián pilóta és Simon Péter navigátor teljesítménye nemcsak sportszakmai, hanem technológiai szempontból is figyelemre méltó, hiszen extrém körülmények között bizonyították felkészültségüket és kitartásukat.

A ZalaZONE Alapítvány kuratóriumi elnöke, Prof. Dr. Palkovics László a méltatta a ZalaZONE csapatát és hangsúlyozta, hogy az ilyen extrém megmérettetések különleges lehetőséget kínálnak a sorozatgyártású járművek valós, kiszámíthatatlan körülmények közötti vizsgálatára. A megszerzett tapasztalatok a tesztpálya jövőbeni fejlesztéseinél is hasznosulhatnak.

A képhez tartozó alt jellemző üres; DSF0904-1-1024x683.jpg a fájlnév

Képek forrása: ZalaZONE