Közel 200 vendég részvételével ZalaZONE-on zajlott a Városi Polgármesterek Találkozója

A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya adott otthont a Városi Polgármesterek 28. Randevújának. A Tesztpálya Konferencia- és Rendezvényközpontjában tartott eseményen átadták az Év Polgármestere, az Év Alpolgármestere és az Év jegyzője elismeréseket.

1997 óta hagyomány, hogy szavazás eredményeként díjazzák legjobb magyarországi városvezetőket. Zalaegerszeg első embere 2 alkalommal vehette át az Év polgármestere kitüntetést, legutóbb Balaicz Zoltán 2021-ben. Zalaegerszeg városa ezúttal szervező-házigazdaként látta vendégül az eseményt.

A rendezvény elején Prof. Dr. Palkovics László korábbi miniszter tájékoztatott az utóbbi évek nagy zalaegerszegi fejlesztéseiről, majd Dukai Miklós államtitkár beszélt az önkormányzatok jelentőségéről. Nagy Bálint országgyűlési képviselő, közlekedésért felelős államtitkár az Építési és Közlekedési Minisztérium célkitűzéseit emelte ki.

Az országos internetes szavazás alapján 2023-ban az Év Polgármestere díjat a karcagi Szepesi Tibor, az Év Alpolgármestere díjat pedig a ceglédi Hegedűs Ágota vehette át. Az Év Jegyzője kitüntetést Budapest II. kerületének jegyzője, dr. Szalai Tibor kapta.

A kitüntetettek Szász Endre festőművèsz linómetszetét vihetik haza. Emellett az Év polgármesterének városa, Karcag két elektromosautó-töltőt kapott ajándékba.

Az ünnepség végén a vendégek megtekintették a tesztpályát, valamint az annak környékén zajló gazdaságfejlesztési beruházásokat.

Fotók: Seres Péter

Meeting of Hungarian Mayors with 200 guests

The ZalaZONE Automotive Proving Ground hosted the 28th Meeting of the Hungarian Mayors. The Mayor of the Year, Deputy Mayor of the Year and Town-Clerk of the Year Awards were presented at the event held in the ZalaZONE Conference and Event Center.

Since 1997, it has been a tradition to award the best city managers as a result of a public nomination. The Mayor of Zalaegerszeg received the Mayor of the Year Award twice, most recently Zoltán Balaicz in 2021. This time, the city of Zalaegerszeg hosted the event as an organizer.

At the beginning of the event, former minister Prof. Dr. László Palkovics delivered a presentation about the major recent developments in Zalaegerszeg, and then State Secretary Miklós Dukai spoke about the importance of local governments. Member of Parliament Bálint Nagy, State Secretary responsible for transport, highlighted the objectives of the Ministry of Construction and Transport.

Based on the national internet nomination, Tibor Szepesi from Karcág received the Mayor of the Year Award in 2023, and Ágota Hegedűs from Cegléd received the Deputy Mayor of the Year award. The Clerk of the Year award was given to Dr. Tibor Szalai, clerk of Budapest District II.

The winners received a linocut of the painting by the artist Endre Szász. In the hometown of the Mayor of the Year, in Karcag, two new EV charging points will be set up.

At the end of the ceremony, the guests attended a guided test track tour.

Photos: Péter Seres